2011. május 18., szerda

Saku Presidendi Pilsner

Tesztelés időpontja:

2011. május 10., Tallinn

Forrás: Saku
Lassan haladok előre a Saku teljes portfóliójának lefedése irányába, de még koránt sem értem a végére. Döbbenentes, hogy ebben a kis országban mennyi sör van! Néha eszembe jut, hogy nálunk odahaza ugyanúgy három-négy sörgyártó van, de egyszerűen nem tudok felidézni egyikőjük kinálatából sem pár sörnél többet. Itt meg legalább tízféle sör készül minden gyártónál, ha nem több.

De kesergés helyett beszéljünk erről a sörről. A Saku is felismerte, hogy a világban megindult egy érdekes tendencia. Van egy olyan fogyasztói csoport, amelynek elege van egy ideje a pilznei típusú sörök egyeduralmából, és vágyik valami másra. A helyi marketingesek tehát realizálták, hogy ennek a csoportnak az ízlése elfordult a pilzeni söröktől egy kissé, márpedig a Saku kínálata főként erre a típusra épül. Valahogy ezt a csoportot vissza kell hozni a pilzeni táborba, s ezt az elgondolást még igényesebb pilzeni sörök kreációjával kívánják elérni. Így született meg ez a sör, s az elnevezés arra utal, hogy akár egy elnök igényeinek is meg kell, hogy feleljen. Az elgondolás ötletes és szép, de a megvalósításba valahol hiba csúszott, mert ez a 4,2% alkholtartalmú lágy pilzeni sör sajnos nem a legjobb a cég sörei között. A Saku Kuld egy klasszissal jobb, de megkockáztatom, hogy az Originaal is. Hát ízlés dolga, de az én verdiktem al alábbi:


Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás13
Összesen30
Régi értékelés szerint6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése