A sörfőzés kezdeti stádiumai Tartuban
Aki esetleg nem tudná: Tartu Észtország egyik legnagyobb városa, az ország dél-keleti részében fekszik, Tallinnal vasúti és közúti összeköttetése is van. A városnak a történelem folyamán sok neve volt
(Dorpat, Дерпт, 1893–1917 között Jurjev). Mindig is a régió agrár és kereskedelmi központja volt, és valószínűleg azóta főznek itt sört, amióta az első kenyeret megsütötték...
A XIII. századig kell visszatekintenünk, ha a gyökereket keressük, akkortájt a sörfőzés errefelé leginkább a németekhez kötődött, akiknek már akkor is ez volt a kedvenc fermentált italuk. Minden, ami a sörhöz kapcsolódott, keményen szabályozva volt már akkor is: kezdve a maláta kezelésétől, a sör főzéséig. Kezdetben a sörfőzés a nagy céhek privilégiuma volt, a kisiparosok csak saját fogyasztásra főzhettek sört. Az eladásra termelt sörre vonatkozó regulákat Tartuban a nagy céhek alkották (Brauerschragen), ennek első említése 1462-ből való. Ez az első biztos támpont a sörgyártás kezdetéről a városban.
A következő fordulópontot 1783 jelentette, amikor is létrejött a Tartui Sörfőző Társaság, amelynek keretében kisipari méretekben házi főzésű sörök készültek. A társaság tagjai lehettek kisiparosok özvegyei, árvái, valamint olyan kisiparosok, akik önhibájukon kívül tönkrementek. Nekik megengedték, hogy sört főzve kocsmákat üzemeltessenek, a befolyt összegből pedig adót fizettek a városnak. A társaság sörei nem voltak a legjobbak, s ezzel a városnak is szembe kellett néznie, amikor a környező vidékről, városokból egyre jobb minőségű sörök érkeztek...
A XIX. század kezdete, az első privát sörfőzdék
A XIX. század első éveiben jelentek meg Tartuban az első magán főzdék. Észtország legrégebben folyamatosan üzemelő sörfőzdéjének (ez az A. Le Coq) elődei Tartuban a B. J. Hesse (1800) és J. R. Schramm (1826) által jegyzett főzdék voltak. Egy idő után ebből a két cégből közös cég formálódott, amit úgy hívtak, hogy Tivoli Ltd., amelyet később, 1913-ban a tulajdonos neve után A. Le Coq Ltd.-re neveztek át. Közben két kisebb főzdét is – Gambrinus és Livonia – elnyelt a vállalat 1863-ban.
Nézzük a történetet kicsit részletesebben. 1825 végén Justus Reinhold Schramm tartu-i polgár lett, sörfőző mesteri oklevelét pedig 1822-ben szerezte. Először Tallinban dolgozott az egyik legnagyobb sörfőzdében, amely később az anyja tulajdonába került. 1826-ban azátn kibérelt egy három évvel korábban épült főzdét Tartuban, és ő volt az első a városban, aki megpróbálkozott a minőségi lagereléssel. 1827-ben nekilátott egy új sörfőzde felhúzásának a Rüütli utcában, ami végül 1832-ben lett kész. 1827-ben pedig kibérelt a lagereléshez egy jó nagy pincét a Toome hegyen, amely korábban lőporraktár volt.
J. R. Schramm 1851-ben bekövetkezett halála után a céget fia igazgatta 1863-ig. 1860-ban fontos technológiai újítás jött, gőzgépeket kezdtek használni. Akkoriban sok minden mással is foglalkozott még a cég: volt egy hatalmas élelmiszerboltjuk is a városközpontban, valamint vodkát is főztek 1861-1914 között.
1893, a Tivoli Ltd. a Tähtvere hegyen
A tulajdonos jelentősen átalakította a céget, mindvégig megtartva a többségi tulajdonrészt magának. 1894-1898 között egy grandiózus gyárkomplexum nőtt ki a Tähtvere hegyen vörös téglákból építve, amelyből a mai napig maradtak fenn épületrészek. A Tivoli Ltd. már Szentpétervárra és Pskovba is szállíott sört, és megkezdődött a hordós sör gyártása is.
A XIX. század végére Tartu igazi sörváros lett, akkoriban hat sörfőzde üzemelt a városban. 1900 volt a következő nevezetes dátum a Tivoli Ltd. történetében, ekkor olvadt össze a város legrégebbi főzdéjével, amelyet száz évvel korábban a Tartui Sörfőző Társaság tagja, Barthold Joachim Hesse alapított, aki annak a Hermann Hesse-nek volt a dédapja, aki később irodalmi Nobel díjat kapott. 1829-ben Barthold Joachim Hesse özvegye eladta a céget egy Alexander Diedrich Musso nevű kereskedőnek, aki aztán 1831-ben aztán épületfejlesztést hajtott végre a Városháza mögött, a Jaani utca és a Toome hegy között. A gyár 1866 után az örökösök kezén volt, egész addig, amíg létre nem jött az üzlet a Tivoli-vaL. A cég új neve nagyon fantáziadúsra sikeredett (egész biztos nem költöttek túl sokat a névadó projektre), a Tivoli II lett a befutó, de emlegették Tivoli Ltd. Jaani utcai sörfőzde néven is. A cég főhadiszállása a Jaani utca lett.
A XX. század első évtizedében M. Friedrich már vissza akart vonulni az üzleti élettől, és elkezdett keresni egy alkalmas vevőt, ez lett az A. Le Coq... Most térjünk ki kicsit az ő történetükre...
1807, az A. Le Coq cég születése
Az A. Le Coq & Co. cég erdendően egy szállítmányozási és kereskedő cég volt, de foglalkoztak palackozott termékekkel is (főleg borral). 1807-ben alapították Poroszországban, egy olyan család, akik hugenották leszármazottai voltak, az ősök Franciaországból menekültek el, még a XVII. században. Az 1820-as években Albert L. J. Le Coq Londonban telepedett le, mert ott szerette volna eladni a családi pincészet borait. Hamarosan azonban sörrel is foglalkozott, és elkezdte palackozni és exportálni a Russian Imperial Stout nevű sört, a saját neve alatt. Ezt a sört London nagy sörfőzdéitől rendelte, egy speciális fekete, felső erjesztésű sörről volt szó...Ez a sör speciáisan az orosz piacnak készült. Az 1880-as évek kezdetén a az A. Le Coq & Co. boltját megvette a Sillem család.
1912, az A. Le Coq Tartu-ba érkezik...
Az A. Le Coq tulajdonosai sokáig keresgéltek Oroszországban, hogy az Imperial stout számára megfelelő gyártót találjanak, s végül a Tivoli Ltd.-re esett a választás Tartuban. Miután a vízminőséget megfelelőnek találták, H. O. Sillem megvásárolta a céget 1912 márciusában. Mivel az A. Le Coq Ltd. Londonban bejegyzett vállalat volt, a "Tartu Brewery" leányvállalatként kezdte meg a működését Oroszországban.
Az első világháború előtt a gyárhoz építettek egy új épletrészt, amely csak a stout gyártására specializálódott, ehhez Angliából hozattak egy sörfőző mestert is. Az új termék a az A. Le Coq Imperial Extra Double Stout, lett, a címkéjén pedig az szerepelt, hogy Dorpatban főzték (Tartu akkori neve). A termék eljutott az egész birodalomba, Lengyelországon át Szibériáig, még a Távol-Keletre is.
A világháború alatt korlátozták az alkohol adás-vételét, így a sikertörténet 1914-ben megtorpant. 1917-ben a Tähtvere hegyen lévő főzdét anrchista orosz katonák fosztogatták, s ami megmaradt, 1918-ban a Német birodalom csapatai vitték magukkal...
1921, az A. Le Coq működése az Észt Köztársaságban
A független Észtországban az A. Le Coq Ltd. Tartu Brewery 1921-ben kezdte meg újra a működését. 1926-ban az A. Le Coq Ltd. megvásárolta a Gambrinus főzdét (1863-ban alapított cég volt) amely szintén Tartuban működött, az Emajõe utcában. Még ugyanebben az évben az észt sörgyártók megállapodtak az értékesítési zónákban az országon belül. Ennek megfeleően az A. Le Coq Ltd. kapta Dél-Észtországot, a Saku pedig az északi régiót. A kis főzdék többsége valamelyik nagyhoz szegődött, és annak portfóliójába építve árulta a termékeit. A trösztmegállapodásnak 1933-ban lett vége, ezt követően az A. Le Coq sörök újra kaphatók voltak az egész országban.
Mivel a fővárosban nagy volt az igény a Tartuból érkező sörre, Tallinnban egy modern divízió nyílt 1938-ban. A palackozás mellett ez volt az a hely, ahol a hordós sörök több mint felét hordóba tették.
Az 1939-ben kötött német-szovjet meg nem támadási egyezmény keretében a felek megállapodtak Lengyelország, Besszarábia, Finnország és a balti államok sorsáról. Észtországot a Vörös Hadsereg 1940-ben annektálta, és a bábkormány rátette a kezét a nagyvállalatokra, többek között a sörgyártókra is. Így járt az A. Le Coq és a Livonia is, a külföldi állampolgárok pedig (köztük az A. Le Coq utolsó igazgatója is, J. H. Sillem angol úriember, valamint a német sörfőző mester, H. Dietz) hamarosan elhagyták Észtországot...
Az Egyesült Királyság kormánya kompenzálta az A. Le Coq angol tulajdonosait az államosításért. Ez 1969-ben történt meg, amikor is az Észt Köztársaság aranytartalékait eladták, amelyek bent ragadtak a Bank of England-nél....
1941, új név: Tartu Õlletehas
1941 januárjában az államosított cég új nevet kapott, akkortól Tartu Õlletehas lett az új név. Áprilistól a Livonia is beolvadt a cégbe, amelynek a Kalda utcában volt a székhelye.
A Kalda utcai sörfőzdét 1863-ban alapították, és számos tulajdonosváltás után 1910-ben modernizálták. Akkortól gőzgépeket használtak, s 1916-ban került egy észt férfiú, Ants Silvere kezébe, majd később, 1935-ben Hans Silbergleich lett a tulajdonos. A Livonia sokáig független maradt. Egyik leghíresebb tulajdonosa az előbb említett Silvere fia volt, Albert, aki a sörkészítés tudományát Csehszlovákiában és Németországban tanulta ki, majd 1930-ban átvette az irányítást. A sörfőzde nagy károkat szenvedett a háborúban 1941 nyarán, végül az épületek 1944-ben teljesen megsemmisültek.
A második világháború alatt 1941 és 1944 között a gyár termelésének 80%-a a német hadsereg igényeinek kielégítésére ment...
1944, a Tartu Õlletehasa szovjet időkben
1944 őszén a szovjetek visszaállították hatalmukat Észtországban. Az ezt követő évtizedekben a gyár a központi tervgazdálkodás igényeinek megfelelően termelt, és szállította termékeit a kijelölt piacokra.... A gyár termékeinek minősége a jó szakembergárdának hála emelkedett, és a sörmennyiség is folyamatosan nőtt. A gyár végül a Szovjetunió legjobb sörgyárai között találta magát. A gyár kísérleti laboratórium is volt: itt próbáltak ki sokszor olyan új módszereket, amelyeket később a nagy ország távolabbi sörgyáraiban aztán később bevezettek. 1973-ban a gyár újra új nevet kapott, ezúttal az új név Tartu Eksperimentaal Õlletehas lett. 1980-ra a gyár termelése hatszorosan meghaladta a háború előtti szintet! 1968-ban kezdődött meg a gyárban az első észt ásványvíz (Värska) palackozása is, amelyet Fehéroroszországba, illetve más régiókba is szállítottak.
1995, az A. Le Coq név újbóli használata
Az újra függetlenné vált Észtországban a Tartu Õlletehas sörgyár kikerült az állami tulajdonból, 1995-ben privatizálták. Ezt követően hamarosan felvette a cég újra az A. Le Coq nevet, és a gyárat így hívják a mai napig...
2004, Észtország legnagyobb italgyártója
A XXI. század elejére az A. Le Coq Észtország legnagyobb italgyártó cégévé nőtte ki magát, manapság tíz termékcsoportban is érdekelt. Nem csak sört gyártanak már, van ásványvíz, gyümölcslé, soft és energiaitalok, long drinkek, ciderek, koktélok... (Az A. Le Coq piacvezető a gyümölcslevek, sportitalok, ciderek és long drinkek területén.)
Az A. Le Coq számára a sport is nagyon fontos, minden szinten, nem csak a versenysport szintjén. A sportolókat ösztöndíjakkal támogatják, de az ő nevüket viseli az az aréna is Tallinnban, ahol az észt futball válogatott vívja sorsdöntő csatáit.
Hát nagyjából ennyit lehet elmondani a gyár történetéről, remélem élveztétek... (A képek mindegyike a gyártó webhelyéről származik.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése